Szaktanácsadás akadálymentes honlap készítéséhez

Honnan ered az akadálymentes verzió sárga-fekete pöttyös ikonja?

Számtalanszor megkérdezik tőlem, hogy a magyar honlapokon látható sárga körben három fekete pöttyöt ábrázoló „akadálymentes” logó tulajdonképpen mit is szimbolizál. Mivel határozott választ én sem tudtam adni, ezért elhatároztam, hogy utánajárok a kérdésnek. Meglepő eredményre jutottam.

Mint minden esetben, most is hangsúlyozom, hogy a weboldalak akadálymentesítése abszolút nem azt jelenti, hogy kitesszük ezt a sárga-fekete pöttyös ikont, amire rákattintva egy képek nélküli, sárga-fekete színekkel megjelenő „akadálymentes verzióra” jut a felhasználó. Ennek indokait többek között a Nem az akadálymentes verzió a megoldás című írásomban is kifejtettem, tehát most nem azt szeretném boncolgatni, hogy miért ne használjuk az ikont, hanem azt, hogy akik használják, mennyire nem tudják, hogy mit használnak.

A web akadálymentesség nemzetközi jele?

Sokan tévesen azt gondolják, hogy a sárga-fekete pöttyös logó a web akadálymentesség egységesen elfogadott nemzetközi jele. Ha ez így lenne, akkor például a Google képkeresőjébe angolul beírva a web accessibility icon kifejezést (magyarul web akadálymentesség ikon) tucatszámra ezt a jelet kapnánk találatul. De meglepő módon a sárga-fekete pöttyös ikon nem lesz ott a találatok között, vagyis biztosan kijelenthetjük, hogy ez nem a web akadálymentesség nemzetközi jele. Talán nem véletlen, hogy külföldi weboldalakon egyáltalán nem találkozunk ezzel az ikonnal.

Mellesleg a találatokból az is látszik, hogy a webes, illetve informatikai akadálymentességnek tulajdonképpen nincs is nemzetközileg elfogadott jele. Nagyon nehéz egy ikonban megjeleníteni egyszerre az összes képességzavart. Jellemzően a kerekesszék jelenik meg az ikonokban, mivel ezt a szimbólumot az épített környezetből mindenki ismeri. Az már egy másik kérdés, hogy az alsó végtagjaik valamilyen sérülése miatt kerekesszéket használó emberek jellemzően pont nem érintettjei a klasszikus informatikai akadálymentességnek.

A vakok és gyengénlátók jele?

A másik közkeletű vélekedés, hogy a sárga-fekete pöttyös ikon a gyengénlátók nemzetközi jele lenne. Ehhez képest ha a látássérülés, a gyengénlátás vagy a vakság szimbólumára keresünk rá a Google képkeresőben, akkor a találatokban döntően áthúzott szemet ábrázoló ikon vagy fehér bottal közlekedő ember lesz. Kétségtelen, hogy 1-2 találat erejéig már megjelenhet a sárga-fekete pöttyös ikon is, ami azért arra utal, hogy van a világnak egy olyan része, ahol erre használhatják. De biztosan kijelenthetjük, hogy nem egységesen. Vagyis nem a vakok és gyengénlátók nemzetközi jele.

Felmerülhet, hogy esetleg a Braille-írást szimbolizálja az ikon, de ennek ellentmond, hogy a Braille-írás nem három pontot használ, és nem is ilyen elhelyezkedésben.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy a sárga-fekete jel a weboldal kontrasztos megjelenésére utal. Egyrészt megint elismétlem, hogy a külföldi weboldalakon a kontrasztos megjelenéshez sem ezt az ikont használják. Másrészt mindjárt látni fogjuk, hogy a jel megszületésének idején még nem beszélhettünk számítógépes monitorokról, tehát nem a kontrasztosságra utal.

A hallássérülés jele?

A hallássérülésnek viszonylag egységesen elfogadott jele van, ami egy áthúzott fület ábrázol.

Mégis nagyon meglepő az az angol kutatás, amiben az idősek és a fogyatékos emberek közúti jelzőtáblán történő ábrázolását hasonlították össze. A kutatás szerint hét olyan ország van (például Svédország, Litvánia), ahol a sárga-fekete pöttyös ikon közúti jelzőtáblán szerepel, mégpedig a hallássérülés szimbólumaként! A tábla arra hívja fel az autósok figyelmét, hogy az adott szakaszon hallássérültek mehetnek majd át az úton, mert például a közelben velük foglalkozó intézmény található.

Egyes források tudni vélik, hogy a sárga-fekete pöttyös logó a pöttyök elhelyezkedése alapján a látás- és hallássérülést is szimbolizálhatja. Állítólag ha két pötty van felül és egy alul, akkor az a látássérülés, ha egy van felül és kettő alul, akkor az a hallássérülés.

Ezt némileg cáfolja, hogy az előzőekben említett országok KRESZ tábláin ez pont nem igaz. Sőt, hogy még jobban megkavarjuk a dolgot, Svédországban létezik egy olyan KRESZ tábla is, ami kifejezetten a látássérültek közlekedésére hívja fel a figyelmet. Ezen a táblán viszont nem három, hanem öt darab fekete pötty van, mégpedig egymás mellett. Ezen a svéd nyelvű honlapon mindkét tábla leírása és képe megtalálható.

Érdekesség, hogy az 1935-ben kiadott németországi KRESZ-ben is vannak olyan táblák, amelyeken a pöttyözés megjelenik. Ezeknél egy, kettő, három, négy, illetve öt fekete pötty látható pirossal keretezett, fehér táblákon. Azonban ezeknek semmi közük sincsen a fogyatékosságokhoz, hiszen a különböző járművek behajtási szabályait jelzik.

Sárga karszalag

Ezt a bekezdést utólag töröltem.Kutakodásom talán legmegdöbbentőbb eredménye az volt, hogy a sárga-fekete pöttyös ikont elsőként a náci Németországban használták.Törölt bekezdés vége

Frissítés (2016.november): Egyik olvasóm talált egy német nyelvű könyvet, ami azt állítja, hogy Németországban a hallássérültek már 1919-től viseltek az utcai közlekedésben egy figyelemfelhívó sárga karszalagot, amin a három fekete pöttyöt ábrázoló ikon szerepelt. Ezt később más fogyatékos emberek, így a látássérültek is hordani kezdték Németországban és Ausztriában.

Eleinte még önkéntes volt a viselése, azonban a második világháború idején már hordania kellett az utcán minden fogyatékos embernek, ideértve a háborúban megsérült katonákat is. No nem azért, hogy esetleg másoktól segítséget kapjanak a közlekedésben, hanem azért, hogy a közlekedés többi résztvevőjét megóvják a balesetek okozásától. Baleset esetén csak akkor nem büntették meg a fogyatékos embert, ha jól észrevehetően viselte a karszalagot.

Megkopott sárga színű karszalag három fekete pöttyel
Sárga karszalag a második világháborúból

Mivel a látássérült, a hallássérült és a mozgássérült embereknek is ugyanezt a karszalagot kellett viselniük, ezért szinte biztos, hogy a fekete pöttyöknek nincs konkrét fogyatékosságra utaló jelentése. Valószínűleg egy sima grafikai jel.

Megkülönböztetett karszalagot viseltek azok a német katonák, akik a háborúban vesztették el a látásukat vagy a hallásukat. Az ő karszalagjukon a három fekete pötty mellett egy birodalmi kereszt is volt. Ez a link egy olyan képre ugrik, amin egy német katona ilyen karszalagot viselve látható.

Érdekesség, hogy Németországban és Ausztriában a jel és karszalag a világháborút követően sem tűnt el teljesen. Például a háborúban megvakult veteránok és civilek is sokáig hordták még. Berlinben néhány gyalogátkelő közlekedési lámpjájánál látni, de kapható vak kutyákra helyezhető sálként is.

Az ausztriai KRESZ egyik paragrafusa a mai napig is említést tesz a sárga karszalagról. Ugyanakkor részben a stigmatizáló történelmi múlt miatt az osztrákok a három fekete pötty helyett ma már egy nemzetközileg is érthető új szimbólumot használnak, ami egy fehér bottal közlekedő karszalagos embert ábrázol.

Magyarországi megjelenése

Konkrét forrást ugyan nem találtam arra, hogy Magyarországra mikor és hogyan jutott el ez a jel, de gyanítom, hogy a német-osztrák közelség biztosan belejátszott. Arra sem találtam utalást, hogy Magyarországon kötelezően kellett-e valaha hordani ezt a jelet.

Frissítés (2017. június): A 1990-es években népszerű Szomszédok című tv-sorozat 1995.márciusában vetített epizódjában van egy jelenet, ahol feltűnik a sárga-fekete pöttyös jelvény, amiről két szereplő beszélget. A párbeszédben az egyik szereplő a jelvényre mutatva azt kérdezi, hogy Ez mi? Párt vagy szekta?. Erre a másik szereplő azt válaszolja, hogy Ez a fogyatékosok és a gyengénlátók jelvénye, most kezdik bevezetni. És szeretném, ha osztályfőnöki órán megmutatnátok minden osztályban, hogy a srácok tudják, hogy az ilyen jelvényt viselő gyerekeket segíteni kell, és nem ugratni. Megjegyezném, hogy itt sem volt egyértelmű, hogy a jel általánosságban az összes fogyatékos gyerekre vonatkozik, vagy csak a gyengénlátókra.

Konklúzió

A cikk elején is említettem, hogy a sárga-fekete pöttyökkel megjelölt akadálymentes verzió létrehozása a web akadálymentesség szakmai szemszögéből nézve is értelmetlen. De ha másért nem, akkor a zavaros szimbolikája miatt is úgy gondolom, hogy a sárga-fekete pöttyös ikonnak nem lenne helye a magyar weboldalakon.

Frissítés (2015. november)

Megkérdezték tőlem, hogy kell-e bármiféle jelzést használni a weben? Érdekli-e a fogyatékkal élő embereket, hogy az adott weboldalon talál-e bármi „jelet” ami segíthet neki? Szerintem ha egy honlap tényleg akadálymentes, vagyis teljesíti a WCAG akadálymentességi szabvány követelményeit, akkor felesleges bármilyen jelzést elhelyezni. A felhasználók úgyis tapasztalni fogják (még ha nem is tudatosan), hogy a honlap valóban támogatja-e őket vagy sem. Ettől függetlenül létezik olyan logó, ami a WCAG megfelelőséget szimbolizálja, de ennek használata nem kötelező, és jellemzően csak promóciós célból szokták kitenni. Én mondjuk soha nem használom. A felhasználók szempontjából ennek sincs hozzáadott értéke, hiszen a többségük vélhetően nem is tudja (miért is tudná), hogy mit jelent a WCAG.

Az már egy másik (és inkább használhatósági) kérdés, hogy a honlap által biztosított akadálymentességet szolgáló funkcióknak kell-e valamilyen ikon, és ha igen, akkor milyen. Például akkor, ha egy kontraszt- vagy színállító widget-et implementál a honlap (amire egyébként szintén nincs mindig feltétlenül szükség). Egységes ikon erre sincs. Általában olyat szoktak használni, ami a színinvertálást fejezi ki, vagy egy karaktermintával mutatja a beállítható háttér- és betűszínt. Illetve szóba jöhet, hogy ikon helyett simán egy link legyen „nagy kontrasztú nézet” vagy a „nagy kontrasztú verzió” szöveggel.

Talán két olyan akadálymentességi ikon van, ami viszonylag egységes, és az érintett felhasználók „kereshetik” a honlapon. Az egyik az értelmileg akadályozott emberek számára írt úgynevezett „könnyen érthető szöveg”, aminek az Európai Unióban egységesített logója van. A másik pedig a hallássérült felhasználók számára megjelenő jelnyelvi verzió logója, ami általában két tenyeret ábrázol.

Frissítés (2017. június)

Több alkalommal hallottam már, hogy jelen cikkemre hivatkozva sokan náci jelvénynek titulálják a sárga-fekete pöttyös jelet. Határozottan szeretném leszögezni, hogy ez nem igaz, még akkor sem, ha a gyökerei – minden jel szerint – a 20.század első évtizedeinek Németországába vezetnek.

A cikk megírásához használt online forrásanyagok